A közös építkezés művészete
A FÉSZEK-projekt bemutatása
Az SzRKE Diakóniai Központja legújabb szolgáltatásai közé tartozik a mediációs és lelkigondozói szolgálat. Utóbbi alatt egy személyes, érzelemfókuszú beszélgetést értünk, amelynek nincs tematikus megkötése. Középpontjában a lelkigondozó és a kliens között kialakult kapcsolat áll. Egy ilyen beszélgetés nemcsak egyénileg, de csoportosan is megvalósítható, ha a csoport tagjait hasonló háttér, élet- vagy döntési helyzet köti össze. Az alábbiakban egy ilyen csoport megalakulásának körülményeit, lebonyolításának folyamatát és eredményeit szeretném bemutatni, ami egy iskolai projektként valósult meg. Előrebocsátom, hogy a titoktartás szabályai szerint sem az iskola neve, sem pedig a résztvevők valódi neve nem szerepel a cikkben. A célom inkább az, hogy mutassak egy példát arra, milyen esetben lehet a lelkigondozást igénybe venni, mik a feltételei annak, hogy egy lelkigondozói csoport megalakulhasson.
Képzésben lévő lelkigondozóként szemináriumi feladatként kaptam, hogy lelkigondozó csoportot alakítsak. Volt egy saját elképzelésem, amelyhez elkészítettem egy igényfelmérő kérdőívet. A kérdőív eljutott abba az iskolába is, ahol később megalakult a lelkigondozói csoport, bár ez teljesen más korosztállyal és témával történt, mint ahogy azt előzetesen gondoltam vagy terveztem.
Az iskola vezetése ugyanis azzal a helyzettel keresett meg, hogy középiskolaként sok hátrányos helyzetű és gyermekotthonban nevelkedő diákjuk van. Sok esetben olyanok is, akiket a gyermekvédelmi hatóság kivett a származási családjukból. Ez egyben azt is jelenti, hogy jelentősen terheltek és sérültek a családi kapcsolataik, ami több pszichológiai kutatás tanúsága szerint előrevetíti a felnőttkori sérülékenységet, és növeli a szociálisan hátrányos helyzet további eszkalálódásának esélyét, egészen a hajléktalanságig. Az iskola vezetése eddig több volt diák esetében tapasztalta az elkallódást vagy a bűnözés útjára való lépést. Ezért elkezdtek azon gondolkodni, hogyan lehetne segíteni a felnőtt életbe való belépést. Ezzel a kérdéssel kerestek meg engem is.
Tudtam, hogy a lelkigondozói csoport sikerének egyik kulcsa, hogy eme szerteágazó problémák sokaságában képesek vagyunk-e megfogalmazni egy olyan célt, ami néhány alkalom alatt elérhetőnek mutatkozik. Azért írtam többes számban, hogy képesek vagyunk-e, mert már a cél meghatározásánál és a csoport tematikájának kidolgozásánál, sőt, a levezetéskor is szorosan együttműködtem az iskola vezetésével, akiknek ezúton is köszönöm a nyitott hozzáállást, és azt, hogy szó szerint és képletesen is teret adtak a csoport megvalósulásának. Közös beszélgetéseink eredményeképpen kikristályosodott, hogy a csoport témája a biztonság, a biztonságérzet hiánya és megtalálása legyen, hiszen az említett gyerekek életében a család biztonságot adó szerepe kérdőjeleződött meg. Így született meg a FÉSZEK-projekt, amelyben alkalomról-alkalomra olyan kérdéseket jártunk körül, mint: Hol van az én biztonságom helye? Hogyan érhetem el, hogy biztonságos fészkem legyen? Kiket engedek vagy engedhetek be erre a helyre?
A 18-19 éves fiatalok számára éppen a családban elszenvedett bántalmazás vagy kötődési nehézségek hatására nehezen ment a bizalom kiépítése, de az érzelemközpontú megközelítés és a pszichodramatikus feladatok, az érzelmek és vágyak rajzban való kifejezése mind segítette a feloldódást. Fontosnak tartottuk arra is rámutatni, hogy a csoport tagjai egymásra is odafigyelhetnek, és segíthetik egymást. Megrendítő családi történetek fültanúi lehettünk, ez azonban önmagában még nem eredmény. A további kérdés ugyanis az, hogy mit lehet kezdeni az elszenvedett sérülésekkel. Ebben a csoportban a legfontosabb üzenetünk az volt, hogy a biztonságérzetünk és önértékelésünk nem rajtunk kívül van, hanem magunkban is meglelhetjük. Behívhatjuk Istent az életünkbe, mint gondviselőt és védelmezőt.
Természetesen azt nem állíthatjuk, és nem is állítjuk, hogy minden sérelmet feltártunk és gyógyítottunk, hiszen ahhoz a folyamat túl rövid volt, csupán öt alkalom. Azt láttuk azonban, hogy a diákokban van igény a bizalmas megosztásra, és foglalkoztatja őket a kérdés: hogyan lépjenek tovább? Éppen azért az utolsó alkalommal, mintegy emlékként, szimbolikusan kaptak egy tégladarabot, amelyet a leendő otthonukba építhetnek be. Erre a tégladarabra ráírták azt a legfontosabb szót, tanulságot vagy értéket, amit a csoportról vittek el, és ami tovább kíséri őket. Ez alkalommal az öt fiatal közül az egyikük így nyilatkozott meg: “Engem a saját családom kitagadott és eltaszított. Sokszor nem értem, hogy miért lehet gyerekük olyanoknak, akik ezt nem is akarják, akik pedig szeretnének, azoknak nincs. De ha nekem egyszer lesz gyerekem, én biztos nem fogom elhagyni.” A fent idézett lány nyíltsága tükrözi a csoportban kialakult bizalmas légkört. A szavai után a csoport igyekezett őt megerősíteni a szándékában.
Az említett csoport témája rendkívül összetett és résztvevői sérülékenyek voltak. Az SzRKE Diakóniai Központjának célja a lelkigondozói szolgálatával, hogy ilyen és ehhez hasonló témájú (hivatásgondozás, családi szerepek, függőségek, stb.) csoportokat hozzon létre és vigyen végig igény szerint, nemcsak iskolákban, de akár más intézményekben vagy gyülekezetekben is.
Haris Szilárd