„Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atyám!“ Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.“ (Róm 8,15.17)
Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének és az újszövetségi egyház megalakulásának az ünnepe. Tudjuk, hogy Jézus mennybemeneteléig is adatott a Lélek. Sőt, már az Ószövetségben olvasunk erről. De áradni csak Jézus Krisztus mennybemenetele után áradt, azaz töltött be egyszerre szinte mindenkit. Jézus meg is mondta tanítványainak, hogy jobb nekik, ha Ő most elmegy, mert ha nem megy el, nem jön el a Vigasztaló, a Pártfogó, de ha elmegy, elküldi azt tanítványainak. Pünkösdkor azonban annak lehetünk tanúi, hogy nem csupán a tanítványok, de egy teljes sokaság részesül a Szentlélekben. Jó és áldott dolog pünkösdkor minderről megemlékezni, de ez kevés. A pünkösdi Lélek nélkül nincs gyülekezet, nincs keresztyéni élet.
Pál éppen ebben a fejezetben, pár verssel feljebb fogalmazza meg, hogy akiben nincs meg a Lélek, akit nem Isten Lelke vezérel, az nem az Övé. Isten Lelke nem a szolgaság, de a fiúság Lelke. Az ószövetségi törvény a szolgáknak adatott, szolgaságra nevel. A törvény által vezérelt ember görcsösen figyeli, vajon nem szegte-e meg a neki adott törvény parancsolatait? S ha igen, jött a lelkiismeretfurdalás. Jézus halála és feltámadása által azonban Isten gyermekeivé lettünk, s ennek bizonyítására adatik a Lélek. Tehát nem a szolgaság, de a Fiúság Lelke. Az Úr általa bizonyítja, hogy igen, mi Isten gyermekei vagyunk. S mi természetesebb, mint a gyermek szívbeli bizodalma édesapja iránt. Ezért a Lélek által tanuljuk meg Istent Atyánknak nevezni. A Lélek által értjük meg, hogy szolgál és válik javunkra minden. Hisz bármi is érjen, minden Attól az Istentől ered, Aki Krisztusban Atyánkká lett, s ennek bizonyítékaképpen adta és adja nekünk Lelke ajándékát. A Lélek által vezetett ember már nem a törvény rabszolgasága, de a Lélek felhatalmazása alatt él. Isten Lelke azonban nem a rosszra, a bűnre szabadít fel, sőt épp ellenkezőleg: megláttatja a bűnt, hogy elhagyva azokat, szabadon szolgáljunk az Úrnak.
Ami pedig az apáé, az a fiúé is, a gyermek örökös. Ezért írja Pál: „Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is. Örökösei Istennek, és örököstársai Krisztusnak." Egy olyan hibátlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökséget kaptunk, amit itt igazán fel sem tudunk fogni, meg sem tudunk érteni. Ezért mondja az Ige: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve soha meg nem gondolt, azt készítette el Isten az Őt szeretőknek.“ Mindez Krisztusért, a Lélek által lehet és lesz a miénk. A Lélek a biztosíték arra, hogy ennek az örökségnek mi már most a tulajdonosai vagyunk. „Meg ne szomorítsátok Isten Szentlelkét, aki által elpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.“ Tehát a pünkösdi Lélek biztosít arról, hogy bár a reménységünk része az örök dicsőség, már annak most tulajdonosai, örökösei vagyunk, ha Krisztus él bennünk. Így mi már nem a világnak, annak törvényének, de Krisztusnak élünk. Ha részesedtünk Krisztus halálában, részesüni fogunk feltámadásában is. Nem majd egykor csupán, hanem itt és most. Krisztus feltámadása által ugyanis az isteni Lélek éli bennünk az újjászületett ember életét. Egykor pedig reménységünk beteljesül, megszabadulva a szolgaságtól, részesei leszünk a Lélek teljességének: már nem csak reménységünk lesz, örökségünkre nézve, de eljutva a teljességre, annak valóságában is részesülünk.
Fohász: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem! Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen.“ Ámen! (Zsoltárok 51,12-14)
Jézus, segíts engem ebben, / Hogy éltem folyjék szentebben, / És hogy ne menjek ítéletre, / támassz fel engem új életre. / A te Lelkednek ereje / Az új életnek kútfeje / Hogy hadd legyek élő személy, / Lelked által énbennem élj! (RÉ21 519,5)