"Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. A tanítványok ezután hazamentek." (János evangéliuma 20,8-10)
Húsvétvasárnap reggelén Péter és János, a szeretett tanítvány rohannak Jézus sírjához, miután azt a hírt kapták Máriától, hogy a sír üres. A két tanítvány eltérően reagált a látványra. Míg Jánosnak elég a bizonyíték arra, hogy elhiggye, hogy Jézus feltámadt, Pétert ugyanazok a körülmények nem győzték meg.
Ez gyakran azért történik meg, mert a csak a látványra és csak a körülményekre figyelünk ahelyett, hogy teret engednénk az Úristen megoldásainak.
János evangéliuma szerint volt olyan ünnep, amit Jézus nem a templomban kezdett el, hanem a Betesda tavához ment, hogy meggyógyítsa a 38 éve beteg férfit. Odamegy hozzá, és megkérdezi tőle, hogy: Akarsz-e meggyógyulni? A kérdés azért fontos, hogy lássa a férfiban van-e még akarat és hit a “megmozdulásra.” A válaszában a körülményeket emlegeti: “Nincs emberem.” Mindenki a vizet bámulja, miközben ott van Jézus, aki egy sokkal jobb megoldást kínál.
Húsvétvasárnap reggelén az asszonyok bebalzsamozni indultak Jézus testét, és közben azon tanakodnak, hogy ki fogja elhengeríteni a követ a sír szájáról. Ugyancsak a körülményeken aggódnak, amit az Úristen már régen megoldott, mert Jézus él. Ők ezt még nem tudhatták, de mi már tudjuk. Mégis sokszor előfordul velünk, hogy a körülmények rabjává válunk. A saját megoldásunkhoz ragaszkodunk. A vizet bámuljuk, miközben Jézus ott áll mellettünk, hogy meggyógyítson. Fennakadunk egy apró körülményen, miközben szem elől tévesztjük a célt, akár úgy is, hogy hallottuk és megértettük Isten akaratát.
Máskor az érzéseink elárasztanak és elvakítják a hitünk látását. Az emmausi tanítványokat a szomorúság emésztette, és csak a kenyér megtörése által hozzájuk elérő kegyelem jelentett vigasztalást.
Jézus tanítványai szétfutottak a kereszt alatt, és a félelem és a kétségeik miatt bezárkóztak egy szobába. A feltámadt Jézus meglátogatta őket.
Mindezt számunkra azért fontos látni, hogy megvizsgáljuk, mik azok az akadályok, amelyek közénk és Jézus közé állnak. A fentebb említett történetek ugyanakkor bíztatást is jelentenek, hiszen azt mutatják, hogy Jézus Krisztus tökéletesen ismeri ezeket az akadályozó körülményeket. Ma, húsvét ünnepén azonban felszólításként is szólnak, felszólítanak az ünneplésre és a feltámadt Jézus dicsőítésére, amely lehetségessé és szabaddá vált az Ő halált legyőző hatalma által.
Fohász: Add, Urunk, hogy a Te feltámadásod legyen életünk meghatározó körülménye! Ámen.
Haris Szilárd
Jézus, ki a sírban valál, / Általad meghalt a halál, / Az élet pedig feltámadott, / Mert szent tested meg nem rothadott. / Él a Jézus, a mi fejünk, / Keresztyének, énekeljünk, / Ülvén húsvét ünnepeket, / Új győzedelmi éneket. (RÉ21 519,1)