„Mily kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik! Hallgasd csak! Őrállóid hangosan kiáltanak, együtt ujjonganak, mert saját szemükkel látják, hogy visszatér az Úr a Sionra.“ (Ézsaiás 52,7-8)
Amikor ez a prófétai ige először elhangzott, Izrael a babiloni fogságban élt, de már feltörekvőben volt a Perzsa Birodalom, amelynek első uralkodója, Kürosz Kr.e. 538-ban kiadja az engedélyt a zsidók hazatérésére, a jeruzsálemi kőfal és templom újjáépítésére.
Ezekben a versekben az örömhírhozó érkezéséről szól a prófécia. Akik lélekben Isten után vágyódtak, azok szíve is megtört a hosszú évtizedek alatt. Ezért csendül fel már korábban az ézsaiási ige: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek“, és most újra azt mondja, "mily kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át.“ A hegyek az istenek lakóhelyének számítottak, s így a Sion hegye az Úr lakóhelyének. Itt volt egykor a templom, benne a frigyládával.
A zsoltáríró is azt írja: „Szemem a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem“. Vagyis az Úrtól. S ezért a követ, aki a hegyeken át jön örömhírrel, magának az élő Istennek a követe. Örömhírrel jön. A békesség és a szabadulás örömhírével. Mindez Istentől jön. Isten az, aki megbékélt népével, s újra szabadító arcát mutatja feléjük. Visszatér az Úr a Sionra. Izrael úgy vélte, elhagyta Őt az Isten. Elhagyta Jeruzsálemet, elhagyta a Siont. Ezért kerülhettek idegen népek hálójába. Hányszor érezheti ma is Isten népe, hogy Isten elhagyta őt. Amikor betegség, gond, gyász, aggodalom lesz úrrá az emberi szíven. Ilyenkor az ember Isten szabadítására vágyik. És milyen keserves időszak ez az ember életében. A várakozás ideje. Az ember ilyenkor már sokszor úgy véli, elhagyta őt az Isten, s a gondok, könnyek között élő ember talán már úgy érzi, számára nincs szabadulás. Milyen felszabadító érzés, amikor vigasztalást hall.
S valóban, a békességet és a szabadulást Ő hozza, kínálja ma is. Ugyanúgy mint az első karácsonyi éjszakán a megrettent pásztoroknak, akiket beragyogott az Úr dicsősége, s ettől megrettentek. Az angyal nagy örömöt hirdet, a szabadulás örömhírét. Mert Isten nem akarja, hogy a nép elvesszen. Ezért békességet hirdet. Jó most arra gondolni, hogy az Úr Jézus a Békesség Fejedelme. Őbenne és általa békült meg Isten a világgal. S általa hallhatja meg az ember a megváltás örömüzenetét.
Ma is kedves annak az érkezése, aki a megtört szívűeknek Isten békességét, a szabadulás örömhírét hozza. Aki minden látszat ellenére hirdeti: uralkodik az Isten. Békességet akar, nem zord ítéletet. Ismét visszatér Sionra az Úr. Isten újra visszatér népéhez. Jézus neve éppen azt jelenti: Immánuel, Velünk az Isten. Adventben jó erre gondolni, ezt várni, az örömhír elfogadására készülni.
Fohász: Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. Ámen! (Zsoltárok 121, 1-2)
Lelki örömmel megújulva, / Imádjuk Szent Felségedet. / Hogy ismét mireánk fordulva, / Szemléljük régi kedvedet. / Megnyitjuk szívünket, tárjuk kebelünket, hogy Jézusunkat / Ekképpen fogadjuk, híven általadjuk néki magunkat. (RÉ 394,3)