„Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az Emberfia eljő.”
Olvasandó: Máté 25,1-13
Ismét egy évfordulóhoz érkeztünk, új évet kezdünk az időszámításunkban. S miközben annak lenne itt az ideje, hogy jó reménységgel tekintsünk előre azokra a lehetőségekre, amelyet az új esztendő kínál számunkra, aközben talán inkább egyre nagyobb aggodalommal gondolunk arra, hogy mit hozhat magával ez az év. A szomszédunkból továbbra is szomorú hírek jönnek a háborúról, miközben csak a legoptimistábbak vélik úgy, hogy látják a végét, s közben egyre kardcsörtetőbb nyilatkozatok hagyják a felelőséggel felruházott vezetők száját. De vehetnénk az otthonunktól idegen kultúrákkal való egyre nehezebb és feszültebb együttélés kilátástalanságát, vagy éppen a gazdasági helyzet, a viszonylagos jólétünk egyre aggasztóbb kilátásait vagy inkább kilátástalanságát. És még sorolhatnám a példákat, amelyek arról szólnak, hogy már egy ideje nem a boldog békeidőkben élünk, s ezen a beköszönő új esztendő sem fog változtatni, sőt várhatóan csak növeli a hétköznapi életünkre is kiható aggodalmakat.
A Szentírás nem hagy kétséget afelől, hogy a történelemben vannak jobb és rosszabb időszakok, és ezek a mindennapi életünket is meghatározzák. Ha háború van, akkor bennünket vagy a szeretteinket viszik a frontra meghalni, ahogy azt a szomszédban nap mint nap megtapasztalják. Ha rossz a gazdasági helyzet, akkor az meghatározza azt is, hogy hogyan tudunk boldogulni a mindennapi szükségleteink tekintetében. Részei vagyunk a történelemnek, és az Isten akaratából hol a kedvesebb, hol azt az arcát mutatja felénk, amikor azt mondhatjuk az apostollal, hogy az „idők gonoszak”.
De Jézus nem hagy kétséget afelől, hogy mindennek célja van az életünkben, s ez a cél valami ma még felfoghatatlan jó. Nem a történelem halad valamilyen jó irányba, a fejlődés irányába. Ezt már sokszor hitték és ígérték, de a vége mindig csalódás lett. Mégsem céltalan az életünk: az Isten ígérete alapján minden öröm forrásával, Jézussal találkozunk. Mindennek a végén, az életünk végén is nem a semmi, a végső pusztulás, hanem Ő vár, méghozzá azzal a boldogsággal, amit „szem nem látott, fül nem hallott, értelem fel nem fogott”.
A példázat ezt a felfgohatatlan boldogságot a mennyegző öröméhez hasonlítja. De azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy az életünk értelme ebben az összefüggésben az, hogy készen álljunk a vőlegény érkezésére. Akiről azt olvassuk, hogy késik, de helyesebb lenne úgy fordítani a görög szót, hogy elidőzött. Nem csak úgy késik, mint akinek jól esik megvárakoztatni a rá várókat, ahogy nagyhatalmú vezetők teszik ezt a velük tárgyalni érkezőkkel, hogy ezzel is kifejezzék a hatalmukat. Az Úr késlekedésének, elidőzésének oka van, amit Péter apostol úgy fogalmaz meg, hogy értünk tűr hosszan, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. Az idő halad, az eljövetele látszólag bizonytalan, de legyen előttünk, hogy ez az idő arra szolgál, hogy készen várjuk őt.
Ez nem azt jelenti, hogy tegyük félre minden dolgunkat, s tétlenül várakozzunk, nem törődve semmivel. A vőlegényt váró szüzeknek akkor is világítaniuk kell, amikor a vőlegény érkezése távolinak tűnik. A készenlét azt jelenti, hogy igyekszünk olyan életet élni, amely beragyogja e világ sötétségét. Nem mindegy, hogyan élünk, milyen példát adunk a körülöttünk lévőknek. „Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” – mondja Jézus a hegyi beszédben.
Nem tudhatjuk, nem jelentetetett ki a számunkra, hogy mikor jön vissza, sem azt, hogy az életünkben hogyan jelenik meg. De az biztos, hogy Ő jön. Nem csak a történelem végén, nem csak a személyes életünk végén, hanem már itt e világban is meglátogat bennünket, és kész arra, hogy előízét adja annak az örömnek és szabadulásnak, ami ránk vár. Mert bár sokszor úgy tűnik, hogy elrejtette az orcáját előlünk, s különböző próbatételekkel sújt, de biztos ígéretünk, hogy Ő felhozza ránk a napját. A kérdés az, hogy készen talál-e minket?
Fohász: Urunk! Köszönjük az ígéretet, hogy nem hiába fut az életünk, hanem Te jössz hozzánk, hogy örök boldogságban részesíts! Kérünk Téged, hogy ebben az új esztendőben is minden egyéb várakozás mellett is az legyen az első az életünkben, hogy készek legyünk a Veled való találkozásra!
1. Új esztendő virradott, fényes hajnal támadott, / Jöttünk Jézust áldani, új köszöntőt mondani.
2. Napokat és éveket boldoggá csak ő tehet, / Nincsen élet kívüle, nincsen öröm nélküle.
3. Ha nevében indulunk, velünk lesz a mi Urunk, / Nyomdokában járhatunk, tőle áldást várhatunk.
(RÉ21 435. dics.)