„Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán ráhajolt a keblére, és megkérdezte: Uram, ki az, aki elárul téged? Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: Uram, hát vele mi lesz? Jézus pedig így szólt hozzá: Ha azt akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!“ (János 21,20-22)
Miután Jézus elmondja Péternek, milyen halállal dicsőíti meg az Istent, onnan továbbhaladva Péter megpillantja a szeretett tanítványt, Jánost, akinek sorsa felől kérdezi Jézust. Péternek kevés az, amit Jézus rá nézve kijelent neki, és János sorsa is érdekli őt. Jézus azonban nem elégíti ki kíváncsiságát, hanem így szól: „Ha akarom, hogy ez megmaradjon, mit tartozik rád? Te kövess engem!“
Az Úr minden emberrel külön-külön utat jár be, amit sokszor a Hozzá legközelebb állók sem értenek meg. Egyben azonban biztosak lehetünk: az Ő célja az, hogy minden ember üdvözüljön. Megismerje Őt, aki Út, Igazság és Élet és általa örök életet nyerjen. Nincs jogunk e részből senki felől nyugtalankodnunk, még akkor sem, ha közben még saját sorsunkat sem látjuk igazán. Péter János sorsa felől kérdezősködik, és Jézustól kijózanító feleletet kap. Igen, Ő azt akarja, hogy János is, és mindenki más megmaradjon az Ő eljöveteléig. Hogy kit milyen úton akar megnyerni, kivel mi a terve ezt nem igazán szokta feltárni előttünk. Jézus nemcsak János sorsát illetőleg nem elégíti ki Péter kiváncsiságát, de jelzi, az ő feladata az, hogy őmaga kövesse Jézust.
Egy alkalommal valaki megkérdezte az Urat, hogy sokan vagy kevesen üdvözülnek-e? Jézus akkor mondja, mint feleletet erre a kérdésre: „Menjetek be a szoros kapun, mert tágas az a kapu és széles az út, amely a veszedelembe visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.“ Vagyis nem az a kérdés, hogy sokan vagy kevesen üdvözülnek-e, még igazán nem is az a kérdés, hogy mi lesz szeretteinkkel, hanem mi lesz velünk? Így van ez akkor is, ha ezzel egyáltalán nem a kaini kérdés vállalására tanít az Ige: „Avagy őrizője vagyok én az én testvéremnek?“ Sokkal inkább úgy van ez, ahogy a pogányok nagy apostola, Pál írja: „Ügyelvén magamra, hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon alkalmatlanná ne legyek.“ Keresztyénekként felelősek vagyunk a másik emberért. De sorsuk, hitre jutásuk, és az abban való megmaradásuk nem rajtunk áll. Hívő ősöknek is lehet hitetlen utóduk, míg igaz lehet ez fordítva is. Az Atya adott minket a Fiúnak, Aki mindenkinél nagyobb, és ezért senki sem vehet ki minket Jézus kezéből. De hogy ki hallja meg és mikor az Igét, ki mikor jut hitre, milyen út vezet odáig és onnan tovább, az nem a mi dolgunk, miközben igenis őrizői kell, hogy legyünk a ránk bízottaknak, testvéreinknek.
Te kövess engem! - mondja Péternek Jézus. Te maradj meg a hitben! Te légy hív mindhalálig, a többit pedig bízd Rám! „Ha akarom, hogy ez megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?“
Fohász: Urunk, add, hogy élő hittel kövessünk Téged és kegyelmedből lehessünk hűek Hozzád és a ránk bízottakhoz mindhalálig! Ámen!
Zengj hát az Úrnak, s járd az utat, / Mit éppen néked Ő adott. / A mennyből gazdag áldást juttat, / S majd Jézus ad szép, új napot. / Ki Benne bízik és remél, / Az mindörökké Véle él. (RÉ21 741,4)