"Kegyelmes és igazságos az Úr, irgalmas a mi Istenünk." (Zsoltárok 116,5)
A nyár közeledtével egyre több idő kínálkozik a gyermekek számára, hogy játszótérre menjenek. A játszóterek egyik legikonikusabb atrakciója a mérleghinta, klasszikus módon egy ponton alátámasztva, így csak akkor működik ha találunk egy társat a szórakozáshoz. Egyszer fent, egyszer lent. Teljesen kiszámíthatóan az irány tekintetében, de kiszámíthatatlanul az időzítést illetően, hiszen az nem csak rajtunk múlik. Éppen ez adja a játék izgalmát.
Csak néhányszor kell a játszótérre elemnni a gyerekkel, hogy az ember konstatálja, hogy egyre nehezebb társat találni a libikókázáshoz, így apa kénytelen beugrani. Ettől csak egy kicsit többet kell a Szentírást forgatni, hogy az ember ráleljen a hit libikókájára, vagyis arra, hogy miért engedi meg Isten az egyszer fenn-egyszer lenn állapotot az életünkben. Ezt több helyen megtalálhatjuk a Szentírásban, de egyetlen igeversbe összesűrítve a 116. zsoltár 5. verse rajzolja ki a mérleghintát. Nézzük hogyan?
A zsoltár elején a zsoltáros kifejezi, hogy Istenhez vágyik, akit szeret, mert úgy érzi, a halál kötelei fonták körül. Nem tudni, hogy az elmúlás betegség vagy csak félelem formájában érte-e el őt, csak annyit, hogy ez a képies fogalmazás tehetetlenségre utal. Bizalma azonban mégsem rendül meg, mert tudja, hogy Isten kegyelmes, igazságos és irgalmas. Íme, ez a mérleghinta három eleme: az igazságosság és irgalmasság a két véglet, míg a kegyelem az alátámasztási pont, amin minden nyugszik. Erről eszünkbe a Heidelbergi Káté 11. kérdés-felelete: "Hát nem irgalmas Isten? Isten irgalmas, de igazságos is." A válasz azt mutatja, hogy e két tulajdonság Istenben egyidejűleg és elválaszthatatlanul van jelen. Ugyanakkor a felénk való odafordulásában néha az egyiket, máskor a másikat tapasztaljuk. Isten igazságossága vezet minket bűnbánatra, de ugyanakkor az irgalma teszi elérhetővé őt számunkra még akkor is, amikor vétkeztünk. Az érzelmi életünket tekintve látjuk leginkább a változásokat, amikor Isten igazságossága tükröt mutat, és megérezteti velünk a bűneink súlyát, de irgalma emel fel, hogy ne maradjunk mindig mélyen. Ugyanakkor igazsága biztosít bennünket arról, hogy bármilyen próbákat éljünk is át, Isten igazságos Atyaként bánik majd velünk, ha hiszünk az ő Fia bűntörlő áldozatában. Az Úr csodálatos bölcsessége az, hogy ő mindig jó időzít a tekintetben, hogy tudja, hogy dorgálásra vagy irgalmas vígasztalásra van szükségünk. (Apaként bárcsak rendelkeznék ezzel a képességgel.)
Azt említettem, hogy az irgalom és igazságosság mérlegének a kegyelem az alátámasztási pontja. Azért nem róhatjuk fel Istennek a szigorúságát vagy a késését egy-egy próbában, mert az egész rendszer a kegyelem szövetségére épül. Isten tehát nemcsak kedvére libikókázik velünk, hanem övé a játszótér. Nem akarja, hogy bajunk essen. Ezért küldte Fiát, hogy Megváltónk és Pártfogónk legyen.
Fohász: “Légy újból nyugodt lelkem, mert jól bánt veled az Úr.” (Zsolt 116,7)
Ó, irgalmas Isten, / Én könyörgésemben / Füledet hozzám hajtsad; / Ó, igen jó Isten, / Minden szükségemben / Áldásod szaporítsad. (RÉ21 474,1)