"A hetedik napra elkészült Isten a maga alkotó munkájával, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. Azután megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mert azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után." (1Móz 2,2-3)
Az év utolsó vasárnapja van, amely most így beékelődik a karácsony és az évvége közé, alkalmat kínálva arra, hogy számot vessünk az elmúlt évvel. A számvetést nem abban az értelemben véve, hogy egy kérdések által vezetett ellenőrző listán végigmenve megállapítjuk, hogy mit végeztünk el, bár ezt is meg lehet tenni. Az igéből azt látjuk, hogy a teremtés része a pihenés, a megállás. Itt azért meg kell jegyeznünk, hogy a hetedik nap nem a vasárnap, hanem a szombat. Mi - ahogy a kátéból tudjuk - azért ünnepeljük a szombat helyett a vasárnapot, mert Jézus Krisztus vasárnap támadt fel. A nyugalom napjára vonatkozó megállapítások mégis segíthetnek minket abban, hogyan lehet valamit lezárni és késznek tekinteni.
A megáldás mindig betetőzés, mindig az utolsó mozzanat, de egyben útra bocsájtás is. A munka betetőzése a pihenés. Tehát szabad és kell időt hagyni a pihenésre. A pihenés azonban nem feltétlenül semmitcsinálás, hanem az Istennek való hálaadás és dicsőítés az elvégzett munkáért. A mi Teremtőnk tisztában van a test fáradtságával, ezért is ad időt a pihenésre. Meg is szenteli, azaz a többitől különválasztja a nyugalom idejét, mert azon ő is pihent. Furcsa ezt olvasnunk, hogy Isten pihent. Nyilván itt nem a test fáradtságáról, hanem a gyönyörködésről, a szeretetről, a küldetés betöltéséről van szó.
Ha a megszentelés és a megáldás oldaláról nézzük a nyugalom meghatározását, akkor az is érthetővé válik, miért ünnepeljük a szombat helyett a vasárnapot. Ahogy Pál írja a kolosséiakhoz írt levelében: “Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.” A teremtettségben minden Jézus Krisztusra mutat. De amikor a teremtett világ és a Teremtő viszonya megromlott a bűn által, akkor el kellett érkeznie egy új első napnak, egy vasárnapnak, amikor a Teremtő helyre akarja állítani ezt a kapcsolatot. Ez lett az a nap, amelyen Jézus feltámadt. Az a nap, amikor Jézus elvégezte küldetését és Isten megáldotta és megszentelte azt a napot.
Az évnek ezen az utolsó vasárnapján készüljünk az év összegzésére, adjunk magunknak megszentelt időt a megáldásra és a bűnvallásra, hogy aztán a feltámadt Jézus Krisztussal indulhassunk tovább, aki “tegnap, ma és mindörökké ugyanaz", ezért megrendíthetetlen alapot jelent életünk számára.
Fohász: Urunk, áldd és szenteld meg pihenésünket!
"Itt van Isten köztünk, jertek őt imádni, / Hódolattal elé állni, / Itt van a középen, minden csendre térve / Őelőtte hulljon térdre. / Az, aki hirdeti / S hallja itt az igét: adja néki szívét!" (RÉ21 225,1)