"Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: Ti nem értetek semmit. Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen. Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendúben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért, és snem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.“ (János 11,50-52)
Egy nagyon jól ismert igével találkozunk ebben az esetben. A Nagytanács elhatározza, hogy megölik Jézust, mégpedig elvakult dühükben. Mindezt a Nagytanácsban a főpap, Kajafás mondja ki. A Nagytanács tanakodik, mit lehetne tenni Jézussal, míg a főpap egyenesen fogalmaz. Elvakult, tehetetlen dühében megfogalmazott szavait Isten próféciává alakítja, és János már egyértelműen így látja azokat, amikor Jézus feltámadása és mennybemenetele után leírja.
„Jobb, hogy egy ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.“- mondja. Ők szabadulni akarnak Jézustól, csakhogy őt nem lehet kiiktatni a világból. Ő győz, mág akkor is, ha saját népe vezetői, főemberei fordulnak ellene. És azóta is, hányszor akarták Őt kizárni az embervilágból, de nem sikerült, mert Ő maga az ÉLET. A főpap úgy gondolja kimondta a tutit, közben nem is gondolja, hogy mindezt Isten által látja így, és valójában próféciát mond, vagy legalábbis olyan szavak hagyják el a száját, amit később próféciaként lehet értelmezni. Megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért, sőt nem csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Vagyis nemcsak Izraelért, hanem Isten minden egyes gyermekéért. Minket illetett volna az a sors, amit Ő önként, szeretetből magára vállalt. Ahogy az előző fejezetben Jézus maga fogalmaz: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.“ Majd ismét: „Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók, azokat is vezetnem kell, és hallgatni fognak a hangomra, és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.“ Ő halála által egybeterelte és Atyjával megbékéltette úgy Izraelt, mint népet, mint a lelki Izraelt, Istennek az egész világban szétszóródott gyermekeit. Így lehettünk mi magunk is, mint idegenek és zsellérek, az ígéreten kívülállók, Isten népe tagjai.
Mindezt Kajafás nem láthatta. Meg se gondolta, mi mindent mond ki e szavaival. Jézus azonban, mint Jó Pásztor így töltötte be küldetését és halt meg, egy emberként Isten minden gyermekéért. Bójtfő vasárnapján így induljunk mi is, kísérve lélekben Mesterünket a Golgota felé, tudva, hogy jobb nekünk ha egy ember hal meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen. Ha Ő nem vállalta volna ezt az Atya által adott küldetést, annak teljesítését, bizony valamennyien elvesznénk minden reménység nélkül. Ő azonban vállalta, és ezért a mi böjti útjainkon Rá tekintve, reménységgel megtelve szegődhetünk nyomdokaiba.
Fohász: Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az Ő sebei által gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Ámen! (Ézsaiás 53,4-6)
Mind, ami kín, ütés ért, / Magam hoztam Reád, :/: Uram, e szenvedésért / Lelkemben ég a vád. / Feddő szót érdemelve / Itt állok én, szegény, / S kérlek, lelked kegyelme / Sugározzék felém.
(RÉ21 493,3)