„Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz a számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.“ (Lukács 2,10-12)
Amikor az ember szembetalálja magát valami megmagyarázhatatlan dologgal, erőt vesz rajta a félelem. Így voltak ezzel a betlehemi pásztorok is. Amikor nagy fényességet látnak, és angyal jelenését tapasztalják, megijedtek. Már sok mindenhez hozzászoktak, sok mindent tapasztaltak életük során, de hogy valósággal megnyílik az ég és üzenet jön felülről, erre még gondolni sem tudtak. Ezért szólítja meg őket így az angyal: Ne féljetek! Örömhírrel érkeztem, mely az egész nép öröme lesz. Mit értettek meg ebből a pásztorok? El tudom képzelni, hogy szinte semmit. És mégis elindulnak, hogy meggyőződjenek arról, mi akar az lenni, amit Isten eddig soha meg nem tapasztalt módon adott tudtukra.
Elindultak és találkoztak a kis Jézussal. De én most inkább az angyali üzenetről szeretnék írni. Mit sejthettek ezek a pásztorok abból, hogy ez az örömhír, amit most az angyal tudtukra ad, minden nép öröme lesz? Hogy ők most olyan kijelentés részeseivé váltak, amely minden kor emberének nagy örömet jelent. Mit sejthettek ők abból, hogy íme, 2000 esztendő múlva is örömet jelent az egész világ számára, amit most nekik az angyal hírül ad. Ma is megdobogtatja a szíveket, ma is reményt, fényt ad a halál sötétségében bolyongó embervilágnak.
Mert Üdvözítő, Megtartó született Dávid városában, azaz Betlehemben. Mi már tudjuk, hogy olyan Megtartó, akinek hatalma, ereje, segítsége nem csupán a földi világban hat. Aki a legnagyobb ellenség a halál felett is, Úr és Megtartó. Akiben tényleg oltalmat és megtartatást talál a mai kor embere is, és ezért helyénvaló a karácsonyi öröm ma is, ezért több az, mint két napig tartó fennkölt érzes, múló hangulat, olyan öröm és olyan reménység kiapadhatatlan forrása, amely még a legnagyobb mélységben is reménységgel tölti be az ember lényét.
És mindezt hitelesítően egy jelt kapnak ezek a pásztorok. A jel pedig, hogy találnak egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban. A jel rámutat valamire, megerősít valamit. Ebben az esetben az angyali üzenetet. A pásztorok még talán nem tudták, nem is sejtették, mit is jelentenek tulajdonképpen az angyal szavai. De kapnak egy jelt, amely, mint mindig, valami kezdetét, csíráját jelenti. Soha nem azonos a jelzett dologgal, amire mutatnak. Itt is az angyal szavait igazolja az adott jel, de nem mutatja meg a kijelentés mélységét. Előre mutat, hogy az a bepólyált, tehetetlen és kiszolgáltatott gyermek, aki mindenki máshoz hasonlóan, most emberi segítségre szorul, az egész világ Üdvözítője lesz.
Karácsony Jézus megváltói munkájának kezdete, csírája. Már Ő az Üdvözítő, akit az Atya ígért, de még el kell telnie 33 esztendőnek, míg mindez valóban megtörténik.
Az Úr minket is ilyen jelek által vezérel. Adja az Igét. Az írott és a hirdetett Igét egyformán. S mindez rámutat Isten szeretetére. Arra, hogy Ő ma is közösségben akar lenni velünk, szólni akar hozzánk, pásztorolni akarja életünket. És mégis, sokan nem látnak benne többet, mint egy könyvet. Adja a sákramentumokat: a keresztséget és az Úrvacsorát, amelyek hirdetik, hogy Krisztus bűnt törlő áldozatáért nekünk is részünk lehet az atyai ház örök menyegzőjén. És mégis, sokan nem látnak benne mást, mint szép szertartást, mint vizet, kenyeret és bort.
A pásztoroknak ennyi adatott, de ez elég volt, hogy útra keljenek és megtalálják a kis Jézust, találkozhatnak vele. Ezen az ünnepen nekünk már a teljesség adatik. Láthatjuk Jézust, mint Megtartót, örvendezhetünk születésének, de találkozásunk is lehet Vele, ami nélkül üres az ünnepünk. A jel, a jászolban fekvő kisded, aki a keresztségben, az Úrvacsorában, az Igében kijelenti magát, adjon nekünk lelki találkozást Önmagával és higyjük, hogy egykor ezek teljessége is a miénk lesz. Nem jelek által, nem tükör által homályosan látjuk Őt, de színről-színre.
Fohász: Drága Urunk! Köszönjük, hogy az angyal által pásztoroknak adott üzenet a mi mai örömünk forrása is lehet. Kérünk segíts meglátni a kicsiny kezdetekben a Te nagy dolgaidat, hogy egykor majd miénk legyen ezek teljessége is! Ámen!
Nem éltem még e föld színén, te értem megszülettél. / Még rólad mit sem tudtam én: tulajdonoddá tettél, / Még meg sem formált szent kezed, Már elválasztál engemet, / Hogy társam légy a földön. (RÉ 412,2)