„Halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért,“ (Róma 4,25)
E napokban a Rómabeliekhez írott levelet olvassuk, amelynek fő tárgya a kegyelemből, hit által való megigazulás, szemben a törvény cselekedetei által való megigazulással. Minden kétséget kizárólag e fenti Ige Jézus Krisztusra mutat. Ő az, aki megsebesíttetett a mi bűneinkért, megrontatott vétkeinkért.
Természet szerint mindnyájan egy Istentől elidegenedett, sőt ellenséges állapotban születtünk. Az ember hiába is szeretné, önmaga nem tud eleget tenni a bűnért, nem tudja elérni a megigazulás állapotát. A törvény ezért Krisztushoz vezérlő mesterünkké lett csupán, amelyből felismerjük bűnös, elesett állapotunkat. A bűn adósság. Adósság Isten igazságának, mivel Ő szent életet kíván az embertől. A bűneset után sem mondott le azon céljáról - melyre nézve teremtette is az embert -, hogy Őt megismerje, szívből szeresse és Vele örökkétartó boldogságban élvén Őt dícsérje és magasztalja. Az első bűneset óta az ember erre képtelenné vált. Születésünk által az emberi természetet örököljük, amely naponta sokasítja a bűnt. Hiába adatott az Ószövetségben az áldozatok sokasága, az állat vére képtelen volt megtisztítani az embert. Nem is erre adatott. Krisztusra vezérlő mesterként arra, hogy előremutasson az egyetlen, hibátlan és szeplőtelen áldozatra, Krisztus áldozatára. Ő a minket terhelő adóslevelet odaszögezte a keresztre. Meghalt azért, hogy az ember Isten elleni bűnadósságát kifizesse.
Isten ezt az áldozatot elfogadta. Mivel bizonyíthatta volna meg ezt jobban, mint Krisztus feltámasztásával? „Ha Ő fel nem támad, nincs többé bűnbocsánat“. De Az, aki Őt, a szentet bűnné tette, Aki halálra adta, fel is támasztotta, mégpedig szintén értünk. Hogy miután a bűn kérdést lezárta, feltámaszthasson egy új életre, újjászüljön, hogy így a bűnnek meghalva, Neki éljünk, Aki maga az Igazság.
Ezért áll két részből az ember igazi megtérése. Az óember megöldöklése a Krisztus halálában való eltemettetésünk, melynek során megtagadjuk bűneinket, és az új ember feltámasztása pedig a halálból Krisztus általi feltámadásra utal. Az újjászületett ember lesz képessé nem vétkezni. Természetesen ez nem jelent bűn nélküli állapotot, hanem azt, hogy az ember fokozatosan megtermi a hálaadás gyümölcseit. Ellen tud állni a bűnnek és meg tudja cselekedni a jót. Ebben az állapotban fejlődésre van szükség, amely út már a megszentelődés útja. S hogy mindez valóság lehessen, azért halt meg és elevenedett meg Krisztus, hogy így mind élőkön, mind holtakan uralkodjék.
Fohász: Áldunk Krisztus, aki halálra adattál bűneinkért, majd feltámadtál megigazulásunkért. Add, hogy a törvény holt cselekedete helyett mi is meghaljunk Veled a bűnnek, hogy így feltámadhassunk az új életre. Ámen!
Pusztai Zoltán
Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: / Halld könyörgésemet, és vedd el vétkemet? / Mostantól hadd legyek Tied csupán. (RÉ21 728,1)