"Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet." (Jób 10,12)
Ha csak önmagában, a kontextusból kiragadva nézzük a fenti igeverset, akkor akár azt is mondhatjuk, hogy ez egy biztatás, egy pozitív tapasztalat. Olyannak hangzik, mint amikor egy idős ember élete alkonyán summázza, hogyan kísérte őt Isten végig az életén féltő szeretetével. Jób, mint a választott nép tagja, számíthat Isten pártfogására és védelmére. Jób tudatosítja, hogy az életet és a szeretetet is Istentől kapja. Azt pedig mi tudjuk, hogy az Újszövetség kiterjeszti ezt a fogalmat az egész világra. Így is szép és biztató lenne ez az igevers. De ha megnézzük az ige szövegkörnyezetét, akkor azt látjuk, hogy Jób egy panaszbeszéd közepén mondja ezt a mondatot, amikor már kétségbe vonja, hogy Isten vele van-e még. Nem érti, ami éppen vele történik. Nem érti, miért kapja az átoknak tűnő próbákat, hiszen nincs tudomása arról, hogy bűnt követett volna el. Nem megy jól a sora. A betegséget az elhagyattatást és a magányt éli át. A gondviselés Jób számára nem jelent mást mint csak a múlt tapasztalatát.
Isten gondviselésének éppen a próbák adnak sújt. Vannak időszakok, amikor nem érezzük a megtartatást és a reménységet, amelyek mind részei az Úr gondoskodásának, hanem csak tudjuk, hogy Isten nem hagy el bennünket. Ilyenkor az kell, hogy eszünkbe jusson, hogy a gondviselés része Isten előrelátása is: Én nem tudom, mi lesz velem, emberi oldalról nézve nincsenek jó kilátásaim. De annak a csírának meg kell maradni, hogy Isten, aki szeret engem, nem tervez rosszat velem.
Éppen erre emlékeztet ez az igevers, hogy maga az élet is Isten ajándéka. Isten gondviselése tehát a mindennapi dolgokban is megmutatkozik. A napfényben, amely reggel ránk köszönt, a világ életet megőrző rendjében. A törődés és a szeretet különböző formáira kiváló példákat nyújtanak a gyerekek rajzain megjelenített élethelyzetek és utalások. A gyermek először a családban éli át a gondoskodást, amely megalapozhatja egy egész életre azt, hogy hogyan van jelen a kapcsolataiban. Fontos, hogy ha a gyermek tudja, hogy az ő családjáról is Isten visel gondot, és ez a gondolat generációról generációra adódik tovább. Amire a gyermekek vágynak, azt az idősek beteljesedett ígéretként erősítik meg.
A gyermeki bizalom és a növekedés reménysége azok, amelyek átsegíthetnek minket a nehéz időkön.
Fohász: Fohászkodom, Uram, hogy ha nem érzem a jelenlétedet, akkor is tudjam, hogy velem vagy! Ámen.
"Gondviselő, jó Atyám vagy, / Ó, én édes Istenem! / Látom én, hogy minden elhagy / E világon, csak te nem! / Hozzád vágyom, benned élek, / Üdvöt mástól nem remélek." (RÉ 21 768,1)